*Diamond szemszöge*
Csak álltam ott, és meredtem rá. Mégis, hogy jutott be? És mikor? Biztos ő vitte el a pizsimet is. Semmibaj nem lesz. Nem bánthat és nem is érhet hozzád.
Biztonságban vagy.
Csak ezt hajtogattam magamban.
Nem bánthat.
Tekintetem találkozott az ő zöld íriszeivel és nagyot nyeltem. Kezdtem magamat igen csak kényelmetlenül érezni. Egyre szaporábban vettem a levegőt, és éreztem, hogy kezd itt bent egyre melegebb lenni. A szívem őrült sebességgel kezdett el verni. Kezemmel megragadtam az ajtófélfát és neki támaszkodtam.
-Csak nem félsz?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Harry menj el kérlek.-pillantottam le a padlóra.
-Tudod Diamond, én nagyon türelmes vagyok, de egyszer az is elfogy.-állt fel az ágyamról, és lépteit felém vette.
-Utoljára mondom el, menj ki a szobámból!-néztem egyenesen a szemeibe. Szavaim süket fülekre leltek, és a köztünk lévő távolságot minden egyes lépéseivel betöltötte. Mielőtt rátudtam volna szólni egyenesen a falnak lökött és testével szorosan hozzám simult. -Harry.-vettem gyorsabban a levegőt, és hirtelen közelsége miatt ismét őrült tempóban vert a szívem.
-Imádom, mikor az ajkaid az én nevemet formálják.-érintette meg az arcomat, és ő is suttogott. Mintha tudnánk, hogy bárki meghallhat minket.
-Menj el.-nyeltem nagyot.
-Miért utasítasz el újra és újra?-és még komolyan megkérdezi. Szemeimet lecsuktam és mélyeket lélegeztem. -Miért?-suttogta miközben homlokát az enyémnek döntötte. -Nem vagyok számodra eléggé jó?-kezét levezette derekamra és ott tartotta.
-Harry könyörgök menj el.-mondtam lélegzet visszafojtva.
-Válaszolj Diamond.-mondta keményen és csípőjét fájdalmasan nekem nyomta.
-Harry.-hangom teljesen elhalkult. Egy árva hang nem jött a számon. Kezemet mellkasára simítottam és próbáltam ellökni magamtól de hiába. Olyan gyengének éreztem magam, hogy ha nem szorítana a falhoz tuti, hogy már a földre rogytam volna.
-Diamond, nyisd ki a szemeidet.-cirógatta finoman az arcomat. Nem tudtam teljesíteni kérését olyan szintem nem volt energiám. -Diamond.-suttogta ajkaimba. Fejemet a falnak döntöttem és nem éreztem olyan forróságot már. Szemeim még mindig csukva voltak.
-Har-ry.-ziháltam nevét. Puha ajkakat éreztem sajátjaimon és egy forró csókban forrtunk össze. Könnyedén felkapta testemet az ölébe mire én nagy nehezen megkapaszkodtam a nyakában. Finoman az ágyra fektetett és fölém tornyosult. Egyenesen a zöld szemeibe bámultam és csodáltam látványát. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű férfi ilyen arrogáns? Egy angyalhoz tudnám hasonlítani külsejét de belsőleg pedig egy ördöghöz.
-Mondták már neked, hogy egy angyalbőrbe bújt ördög vagy?-suttogtam miközben közelebb hajolt hozzám.
-Te vagy az első aki ezt megállapította rólam.-olyan szépen csillogtak a szemei. A pillanat is teljesen magával ragadott. -És neked mondták azt, hogy olyan ártatlan de mégis olyan veszélyes vagy?-ajkaival súrolta az enyémet mire egy sóhajt csalogatott ki belőlem.
-Veszélyes?-kérdeztem mire bólintott.
-Sose tudja az ember, hogy mikor szakad el nálad el a cérna, és ha ez bekövetkezik akkor jobb ha mindenki távol marad tőled.-kuncogott fel.
-Honnan veszed mégis ezt?-érintettem meg az arcát mire szemeit lehunyta és másodpercekkel később pedig kinyitotta őket.
-Tudom és kész. Neked sem mindig mindenről tudnod.-olyan más a viselkedése mintha valaki teljesen mással beszélgetnék. Megszoktam, hogy mindig leakar teperni vagy fogdos esetleg az ajkaimon csüng. De a mostani Harry Styles aki fölöttem van és engem figyel, teljesen más. Nem olyan, mint amilyennek mutatta magát.
-Miért nem tudsz mindig ilyen lenni, mint most?-mintha a kérdésemre megfeszültek volna izmai és eléggé megváltozott a hangulata is.
-Mert ha az ember gyengének mutatja magát a média porrá zúzza!-kijelentése elég keményen hangzott. -Látszik, hogy fogalmad sincs a sztár életről.-nedvesítette be ajkait.
-Akkor avass be.-hüvelykujjamat finoman végig húztam alsó ajkán, mire nagyot sóhajtott.
-Hogy aztán egy remek cikket írj róla, hogy a nagy szívtipró Harry Stylest is megviseli a média világa? Neked fogalmad sincs Diamond, hogy én nap, mint nap min megyek keresztül. Hogy mi mindent kell eltűrnöm. Azt hiszed, hogy a hírességek élete a koncertekből a bulikból és a díjátadókból áll? Hát kurvára nem. De az évek alatt a fiúkkal megedződtünk, de az elején roppant nehéz volt. A rengeteg utálkozó levél és olykor halál fenyegetéseket is kaptunk. Tudod milyen kibaszottul szar volt az amikor olyasmi levelet kaptam, amelyben engem lehordtak mindennek de ez még hagyján, mert a családom következett utána. A rengeteg zaklató és paparazzi aki éjjel-nappal a nyomodban van. A fotósokkal is a tököm tele van. Egyedül a rajongók akik megértenek minket akik még ha követnek is minket nem zavarnak. Mert ők nekik egy az álmuk, hogy boldognak lássanak minket. Ha ők nem lennének akkor mi sem. ők azok akik nekünk a világot jelentik és számukra pedig mi vagyunk a világ. Ha mi nem vagyunk akkor ők sincsenek. Nincs annál jobb, mint amikor kiállsz a színpadra és az a sok ember mind ott tombol a nevedet kántálja és veled együtt énekli a dalt. Ha körbenézek akkor látok boldog, meghatódott és izgalommal teli szempárokat. Amikor beszélsz velük vagy megöleled őket iszonyatos boldogsággal telítődik el a szíved. Mert ők olyannak szeretnek minket amilyenek vagyunk a hibáinkkal együtt imádnak minket. Mert ilyenek az igazi rajongók.-miután befejezte kis monológját azt vettem észre, hogy a szemei csillogni kezdtek.
-Har...-akartam megérinteni az arcát a csuklómat elkapta és utána egyből fel is pattant rólam.
-Remélem most már elég anyagod van egy csattanós kis cikkhez.-mondta cinikusan majd pedig az ajtóhoz sétált egy visszapillantott rám és véglegesen elhagyta a szobámat. Ez meg mi volt? Fáradtan hátravetődtem a matracon és a plafont kezdtem el kémlelni. Egyszerűen nem igazodok ki rajta. Miért vagy ilyen kiismerhetetlen Harry Styles?
-Megvan mindened?-kérdezte Elyar, miközben a várakozóban álltunk.
-Igen.-sóhajtottam.
-Nem szeretném, hogy valamit utánad kelljen vinnem.-nevetett fel, mire vállába ütöttem.
-És még te vagy a legjobb barátom?-forgattam meg a szemeimet és próbáltam a mosolyomat visszafojtani.
-Most a szavaid szíven ütöttet.-görbültek le az ajkai és kezét a mellkasára rakta. Tovább nem bírtam és muszáj volt felnevetnem.
-A Texasi járat 15 perc múlva indul.-szólalt meg a hangosbemondó.
-Ideje indulnom.-sóhajtottam, és szorosan megöleltem Elyart.
-Hívj, ha odaétél.-suttogta a fülembe.
-Rendben.-mosolyodtam el.
-És vigyázz magadra nagyon. Nehogy felszedj nekem valami pasit, és telefonálsz nekem, hogy nem akarsz hazajönni.-felnevettem kijelentésén.
-Nyugi Elyar.-szakadtam el tōle.
-Hiányozni fogsz.-keseredett el.
-Te is nekem.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Tényleg vigyázz magadra.-szorította meg a kezemet.
-Elyar a szüleimhez utazok, nem Ausztraliába.-egy mosoly kúszott ajkára, majd elengedtük egymás kezét. Megfogtam a bōröndöm kallantyúját és elindultam. Pár óra és újra otthon leszek.
-Jaj, kincsem el sem hiszed, hogy mennyire örülök, hogy itthon vagy végre.-ölelt át édesanyám.
-Azért ne fojts meg.-kuncogtam fel.
-Jó újra itthon tudni.-bújtam apám karjai közé.
-Hiányzott a vidéki levegō.-szakadtam el tōlük.
-Biztos éhes lehetsz, szóval a kedvencedet fōztem.-mentünk a konyhába.
-Csaknem steak-et csináltál?-csillantak fel szemeim.
-Fokhagymás pácban ahogy szereted.-istenem de rég ettem már házi kosztot. Vagyis anyu által készített kaját.
-Desszertnek, pedig a híres almás pitéjét csinálta.-mondta apu miközben helyet foglaltunk.
-Ajh már is csorog a nyálam.-nevettünk fel.
Hosszasan elbeszélgettünk és közben is meg is vacsoráztunk és eszembe jutott Elyar.
-Nekem el kell intéznem egy fontos telefont. Finom volt a vacsi. Aludjatok jól.-adtam egy-egy puszit nekik és a szobámba siettem.
-Azt hittem, hogy már fel sem hívsz. Tudod, hogy aggódtam!?-tartottam távolabb a telefont a fülemtōl, mivel hirtelen felemelt hangjától kissé megsüketültem.
-Bocsi, csak family time volt.-kuncogtam.
-Mindegy, a lényeg, hogy éppségben vagy.-hallottam ahogy elmosolyodik.
-Na de lekel raknom, mert már elég kesōre jár. Sajnos az idō eltolódás miatt, kissé nehézkesen fogunk beszélni.-ásitottam egy nagyot.
-Na hagylak aludni.-nevetett fel.
-Szerintem is.-kuncogtam, majd kinyomtam. Telefonomat az ágyra dobtam, majd elmentem gyors zuhanyozni. Faradtan csoszogtam vissza a szobámba a kényelmes kis pizsimbe, majd szépen bebújtam az ágyba. Szemeimet lehunytam és az igazak álmát aludtam.
Telefonom csörgésére keltem fel morgolódva, hogy mégis ki az az elvetemült állat aki ilyenkor mer zaklatni.
-Igen?-szóltam bele.
-Mégis hol a francba vagy Diamond?-Harry...
-Mond téged nem zavar, hogy hajnali három van? Seggfej...-motyogtam.
-Mi az, hogy hajnali három? Még csak este tíz van.
-Londonban igen.-feleltem egy gúnyos mosollyal az arcomon.
-Máris Texasban vagy?-kikerekedett szemekkel néztem. Ez meg honnan a francból tudja, hogy hol lakom?
-Fáradt vagyok Harry.-akartam kinyomni de közbe vágott.
-Várj Diamond.
-Mondjad.-dünnyögtem.
-Miattam mentél el?
-Harry hajnali három van hulla fáradt vagyok. Szerintem ezt nem most kéne megvitatni.-túrtam a hajamba.
-Hiányzol Diamond.-ledermedve hallgattam a szavait. Most tényleg azt mondta, hogy hiányzom neki? -Diamond itt vagy?-Harry hangja zökkentett ki a gondolat menetembōl.
-Jóéjt Harry.-nyomtam ki, majd pedig kikapcsoltam a telefonom. Visszadōltem az ágyamba és szavai visszhangzottak a fejemben.
Hiányzol Diamond.
Biztos ivott már, vagy egy újabb trükk, hogy magába bolondítson. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el ismét.
